Lassan kibillen a Világ az egyensúlyából. Ha egy jó kis képzavart akarok kreálni itt teljesen spontán, azt mondom, hogy az óriási társadalmi, kultúrális és szociális különbség miatt kettétörik és elpusztul. Most gondolom rettegtek és a menekülési útvonalakat keresitek. Nyugodjatok meg, nem kell izgulni. Úgyis elpusztul még az is, ahova menekülnél....
Remélem, a témához illően, kellően drámai és teátrális voltam. Nem akarom elbagatelizálni még véletlenül sem a dolgot, de nekem nem megy ez másként.
A gyermekházasság talán még kedves kis romantikus dolog is lehetne, ha Rómeo és Júlia története lebeg a szemünk előtt, hisz valójában ők is gyerekek voltak még, akik őrülten szerelmesek voltak egymásba és nem várták meg a wc ülőke szindróma kifejlődését.
Az élet persze nem ilyen édesen bús, rózsaszín szirupos történet. A gyermekházasság kifejezést több helyen, azokra a szertartásokra is alkalmazzák, ahol csak az egyik fél kiskorú.
A fotókat Stephanie Sinclair készítette, aki igencsak meleg szitukba keveredik munkája során. Tisztelem a tevékenységét, mert sok szörnyűségre hívja fel a világ figyelmét, de hogy kőből van a szíve, az biztos, mert egyébként nem tudom elképzelni, hogy miként fotóz le például egy kicsi, halott gyermekét mosdató asszonyt. (itt nem lesz olyan kép)
Stephanie Sinclair
Ez a kép Nepálban készült, ahol egy 14 éves kislányt adtak hozzá egy 16 éves fiúhoz. Olvasd a testbeszédet.
Lehetne egy fent említett romantikus történet, de a kislány annyira sír, hogy nem tud menni, ezért apja, a hátán viszi el a fiúhoz.
Ez a 15 éves lány egy indiai menyasszony. Bár a törvények itt is tiltják a gyermekházasságot, mégis nagyon gyakori. Van, hogy az ötéves menyasszonyt éjszaka, titokban, álmából felverve viszik az esküvőre. Ezekben az esetekben gyerekekről beszélünk. Nem úgy mint lejjebb.
Ez a 11 éves kislány tanárnéni szeretett volna lenni, ami már születésekor is egyértelműen hamvába holt gondolat lehetett volna, ugyanis szülei nagyon szegények. Ezért aztán, mivel az Afgán törvénykezésnek más dolga is van, férjhez adták egy 45 éves férfihez, így a családja is pénzhez juthatott.
11:45
Ezt a 13 éves kislányt pedig szó szerint elkártyázta az apja. A szerencsés nyertesnek most kettő felesége van és egyenlőre 1 gyermeke..
Vajon pókert játszottak?
Itt pedig egy 11 éves kislányt láttok, aki szintén a szegénység miatt, egy 55 éves férfit kapott férjül. Az Úrnak van már egy 11 éves lánya a másik asszonyától.
Ez a kislány 14 éves. Mellette kislánya, akit pedig mosdat, a második gyermeke....
A ciklámen ruhás kislányt férje, aki akkor 25 éves volt, 6 évesen vette feleségül. Bár nem szerelemházasság volt, az ifjú férj nagyon türelmes volt és csak 11 évesen erőszakolta meg őt. A zöld ruhás kislány is így járt.
Ez a kép Etiópiában készült. A közösség papja, aki 23 éves esküvőjére készül egy 11 éves kislánnyal. Azért vele, mert papként, csak szüzet vehet el feleségül. (ezt annyira tovább tudnám fejtegetni.....)
Ez a kislány ugyancsak 14 éves. Valahogy leverte a TV-t, ami miatt eléggé komolyan megbüntette magát, hisz a jó feleség azt teszi. Leégette bőre nagy részét. A fotó elkészülte után két nappal belehalt a sérülésekbe. Példája gyakori...
A női körülmetélés nem csak Afrikában, de Indonéziában is gyakori, és a régi Egyiptomban is szokásos volt. Az iszlám vallásban a férfiak körülmetélése kötelező, de gyakran a lányokkal is megteszik, ha elmúltak 14 évesek. A képen ez az iszonyat következik épp. Mellékelek egy linket az iszlam.com-hoz, aminek a hivatkozott oldalát, érdemes elolvasni. Idebököm egy feleség levelét, hátha felkelti a figyelmeteket. (link és levél a kép alatt)
Egy kedves Testvérünk levele alapján merült fel a női körülmetélés helyes illetve helytelen volta az iszlámban. Szeretném idézni testvérünk levelét, valamint a rá adott válaszokat. Ezúton is köszönjük Testvéreink segítségét a kérdés megválaszolásában!
"A napokban olvastam ki a "Fatyol mogott" konyvsorozatot, imadtam, faltam a sorokat. Talan az osszes kotetben felemlitik a nok korulmetelesenek problemajat itt az arab vilagban. Vettem a batorsagot es megkerdeztem a ferjemtol, hogy a mi csaladunkban elofordult e ez mar. Megdobbentett, felhaboritott a valasza, a sogornomnek es annak a legnagyobbik lanyanak (most 20 eves) csinaltak meg. Van meg ezenkivul ket ikerlanya, es meg ket kicsi, az ikerlanyok benne vannak a korban (16 evesek) hogy megcsinaljak nekik, de a ferjem szerint ez meg nem tortent meg. Vagy csak nem akarta nekem megmondani, latva a melyseges felhaborodasomat. Mondtam neki, hogy ez egy barbar szokas, es amennyire en tudom a Koran-ban ez nincs benne..... Meg most is a hatasa alatt vagyok. Kerdeztem tole, ha nekunk adna Allah egy lany gyermeket, ragaszkodna hozza hogy megcsinaljak, a felelete az volt hogy igen. Nah! Ezen megjobban kiakadtam!!!! Es rogton halat adtam Allahnak hogy nem adott nekunk eddig gyermeket. Elkepzelni sem tudom, hogy mit tennek ha igy lenne, es amennyire szerettem volna meg gyereket szulni, most mar annyira nem akarok. A gondolattol is rettegek, hogy valaha is ez eloforduljon....
En nem tudom megint csak probara teszi Allah a szerelmemet, de egyszeruen nem tudom feldolgozni ezt, undorito, kegyetlen, rettenetes dolognak tartom.
Kerlek segits nekem, az Iszlamban ez tenyleg elfogadott dolog, es van ra utalas barmelyik konyvben? "